Silk Market

Sunday, Lo – a Mexican friend who lives on my dorm – and her roommate and I went to Silk Street market. We decided to take the bus – a brilliant move, considering that the station we actually arrived at proved to be ten minutes drive away from the intersection we intended to arrive at.

So much for that. None of us was particularly afraid of walking, so that’s what we started doing. We had a vague idea of the direction, and so Lo – being the most Chinesely-inclined of the three of us – got directions for a newspaperman. “Oh, it’s an hour away!” he said, and Lo assured us, “the Chinese don’t like walking. If something is more than two blocks, they say it’s an hour away.” We went the way we were pointed, running into a construction site, through a residential area, through a hotel area, and – after directions from an old couple, a teenage girl, a policeman, and a street person – we finally arrived, at the end of a dirt lane, at the sketchiest tunnel in the world. I swear, it was a place out of every noir and cyberpunk you’ve ever seen.

Once through it, though, we came out onto another residential area, this one of the typically Chinese sort, with small shops, and people setting up shops in front of the shops, and street food being cooked out in front of everyone, and horsecarts full of watermelons going by. Lo bought pears from a man with a box on his bike, and, after being directed three ways by three people and yelled at by a fake monk, we arrived at Silk Street.

If you meet any of the following qualifications:

- being a tourist
- enjoy bargaining
- enjoy being harried
- no personal bubble
- good taste
- bad taste
- no taste
- sense of humor
- pregnant or nursing

…then please consult a doctor if Silk Street is right for you!

Silk Street is a five-story indoor market, of the shops-and-stalls variety. It is impossible to describe without more pictures than I have with me, so I’m going to have to take some more, later. It’s full, though, I can tell you that. It’s not for agoraphobics – the salespeople pull you into their stalls, and the tourists shove you out of the way, and everyone assumes that 1) you speak English, and 2) you’re loaded.

We only went in for a few things – I for pictures for my wall, Lo for silk for her wall, and all three of us for shoes. (I just ran out of sandals.) None of us found the kinds of shoes we were looking for, but I helped Lo’s roommate bargain a pair of fluffy slippers down from 285 kuai a pair to 110 kuai for two pair. Up on the Silk level (different floors are dedicated to different products), Lo found a pashmina scarf more suitable for decorating a wall than a person, and, with my help (“it should be 85”), avoided the salesman’s “for you, 600 kuai.”

Top floor I bought pictures for my dorm: one of fruit, one of gourds, and one little sketch. I could probably have gotten the price to my original estimate (75ish), but when the artist asked 150 for one, I had to revise a bit, and ended with 110 for the three of them. It seemed to make everybody happy – certainly I like my cheerful wallfruit.

~:~:~:~:~:~:~

Vasárnap, Lo – egy mexikoi barát aki a dorm emeletemen lakik – s a szobatársa s én mentunk a Selyem Utcai Piacra. Mentünk busszal, ami kiderült hogy nagyon ugyes ötlet – a megálo tiz perc vezetés onnan amint gondoltuk.

Hát, az volt. Egyiken se féltünk a kis sétálástol, s kezdtünk arrafelé, amerre gondoltük hogy van a piac. Lo kérdezte egy ujságostol merre van: “hát,” mondta, “bisztosan egy ora seta.” Lo megmondta nekünk, “a kinaiak nem szeretnek sétálni. Ha valami messzebb mint két utca, aztmondják hogy egy ora.”

Mentünk arra amerre mutatott, át újjáépítésen, házakon, s hotelokon, és – amiután kérdeztünk merre menjunk két öregtöl, egy lánytol, egy rendörtöl, s egy hajléktalantol – megérkeztünk egy földut végén, a Világ Leggyanúsabb Alagutjánál.

De a másik oldalán, ha nem tejesen tiszta, akkor legalább megbiztato volt. Nagyon kinai residential-féle lakohej volt: kisboltok, s kisboltok a kisboltok elött, s azok elött sütögetnek emberek ennivalot az utca mellet. Lovaskocsik is, persze, tele görögdinnyével. Lo körtéket vett egy biciklistöl, s három ut-kérdezés után (s amiután mű-buddhista ránkvisitatt mert nem vettunk töle dolgot), verge megértünk a Selyem Piacnál.

Ha:

- turista vagy
- szeretsz alkudni
- szeretsz lökdösni
- nem szeretsz sok helyet
- jo izlésed van
- rossz izlésed van
- nincs izlésed
- érted mi a vicc
- terhes

… akkor kérdezd a doktort a Selyem Piacrol!

Na jo. Selyem Utca egy öt-emeletes piac. Nehéz lerajzolni több kép nékül – majd késobb tudok csinalni. Azt tudom mondani hogy tele. Nem egy hej azoknak akik nem szeretnek a sok embereket – az eladók behúznak a boltokba, s a turisták lőkdösnek, s mindenki abban bisztos hogy 1) besélsz angolul, és 2) tele vagy pénzel.

Nem sokat kerestünk. En képeket a falomra, Lo is faldíszitéset, s mindanjan cipőket. (Nincsen már szandálom.) Egyikünk se talált a cipőt amit kerestünk, de segitettem a Lo szobatársát lealkudni papucs 285 kuai-tol egy párért 110 kuai-ra két párért. Főnn a Selyem emeleten, Lo talált egy pasmina salt ami jobban néz ki falon mint emberen, s a segitségemmel (“85-nak kéne lennie”), elkerülte az eladónak a “neked, 600 kaui.”

Legfelső emeleten vettem képeket a dorm falomra: egyik gyümölcs, másik tök, harmadik kis kép. Kis alkudozás utan, 110ért megkaptam a hármat, s ugy laszik mindenki boldog – legalább én bisztosan, mert szeretem a képjeimet.